Szathmári Sándor regénye az egyik kedvenc regényem. Nem az irodalmi értéke miatt, ami szinte nemlétező, hanem a robbantó hatása miatt. Olyan, mint egy gránát, mely repeszekre zúzza szét a társadalmi/politikai normákat, szokásokat. Kíméletlenül újra és újra nekiront és a földbe tapossa őket, és a végén, amikor már azt hiszed, mindenki halott, még mindig odarúg egy hatalmasat. Ez a regény különös kegyetlenséggel begyújtott atombomba. Igen, ha valaki egy idegen bolygóról tévedne a Földre, pont így érezné magát, mint regénybeli főhősünk.

Így tudnék összegezni néhány gránátrepeszt:

Micsoda dolog ez, hogy nem minden ember egyenlő? Hogyhogy attól függ, hogy mit kapok az életben a társadalomtól, hogy hova születek?

Mi ez a hülyeség, hogy nem minden embernek jár egyenlő fizetség és pénz?

Hogy van az, hogy a szex tabu? Miért nem lehet megtanítani az embert a legfontosabb testrészeinek megfelelő használatára? Miért kell valami idióta szabályrendszert alkalmazni, amíg eljutok azok használatáig?

Mi ez a alpári nagy baromság, hogy valakit tegezni kell, valakit magázni, valakit tessékelni? Minek kell egyáltalán köszönni?

És végül mi ez a megmagyarázhatatlan, kiismerhetetlen, totálisan illogikus és értelmetlen és gusztustalan idióta időtpocsékoló baromság, amit divatnak hívnak?

+1: miért nem lehet egyszerűen leírni ezeket a szabályokat – miért kell ezeket is titkolni – és miért megbotránkoztató, ha valaki rákérdez?

És még a háború, a nacionalizmus, a hiánygazdaság, az egyház és papok, meg a költők is megkapják a magukét. Ha a fenti pontok közül bármelyik megérintett, te is nevetni fogsz! Mert én mindegyik pontban érintett vagyok és abba se tudtam hagyni.